Norges billigste bøker

Alfa és ómega

Om Alfa és ómega

Ez a verseskötet Gabriel Wolf és Anne Grant megismerkedésekor született, amelyre mindketten életük egyik legnehezebb korszakaként emlékeznek vissza. Ezért az eredeti koncepció az volt, hogy minden vers borús hangulatú lesz benne, de a szerz¿k végül arra jutottak, miszerint az úgy túlzottan töménynek t¿nne, és esetleg deprimáló hatással lenne az olvasókra. Ezért Grant magára vállalta azt a feladatot, hogy ¿ csupa bizakodó, szép, romantikus verset fog írni a kötetbe - még akkor is, ha ¿ sem volt túl vidám hangulatban akkoriban -, hogy egyfajta pozitív jöv¿képet vetítsen maguk elé, hátha egyszer még minden jobbra fordul. Wolf pedig maradt a t¿le megszokott stílusnál - mivel horroríróként kezdte, és zenészként is ilyen témájú m¿vekr¿l vált ismertté -, és az ¿ versei többnyire elvontak, baljósak, sötétek, s¿t id¿nként ijeszt¿ek is. A két költ¿ munkái között jelent¿s kontraszt van. Ez ad egyedi hangulatot ennek a kiadványnak, továbbá az, hogy felváltva ugyanazokat a témákat dolgozzák fel: egyszer optimista, egyszer pesszimista megközelítésb¿l. Ez a m¿ az eredetileg 2019-ben megjelent kötet 2022-es újrakiadása új borítóval és új versekkel kiegészítve. A kötetben több mint száz költemény található. Az újrakiadás oka: A két író között akkoriban - amikor ezen a kiadványon dolgozni kezdtek - még csak barátság és szakmai tisztelet volt. Évekkel kés¿bb ebb¿l szerelem született, és 2022-ben, az ¿Alfa és ómega" kiadásának évében, februárban összeházasodtak. Tehát a gy¿jtemény címe (melynek jelentése: a kezdet és a vég) a következ¿kre utal: - A végletességre, a szerz¿k két ellentétes néz¿pontjára, ahonnan szemlélve ugyanazokról a témákról írtak verseket. - Valamint arra, hogy a m¿ megírásakor még csak barátok voltak, melyb¿l kés¿bb házasság született, és ami által reményeik szerint az akkorinál egy szebb közös jöv¿ vár rájuk.

Vis mer
  • Språk:
  • Ungarsk
  • ISBN:
  • 9798211898387
  • Bindende:
  • Paperback
  • Sider:
  • 234
  • Utgitt:
  • 20. oktober 2022
  • Dimensjoner:
  • 127x13x203 mm.
  • Vekt:
  • 256 g.
Leveringstid: 2-4 uker
Forventet levering: 25. mai 2026

Beskrivelse av Alfa és ómega

Ez a verseskötet Gabriel Wolf és Anne Grant megismerkedésekor született, amelyre mindketten életük egyik legnehezebb korszakaként emlékeznek vissza. Ezért az eredeti koncepció az volt, hogy minden vers borús hangulatú lesz benne, de a szerz¿k végül arra jutottak, miszerint az úgy túlzottan töménynek t¿nne, és esetleg deprimáló hatással lenne az olvasókra.
Ezért Grant magára vállalta azt a feladatot, hogy ¿ csupa bizakodó, szép, romantikus verset fog írni a kötetbe - még akkor is, ha ¿ sem volt túl vidám hangulatban akkoriban -, hogy egyfajta pozitív jöv¿képet vetítsen maguk elé, hátha egyszer még minden jobbra fordul.
Wolf pedig maradt a t¿le megszokott stílusnál - mivel horroríróként kezdte, és zenészként is ilyen témájú m¿vekr¿l vált ismertté -, és az ¿ versei többnyire elvontak, baljósak, sötétek, s¿t id¿nként ijeszt¿ek is.
A két költ¿ munkái között jelent¿s kontraszt van. Ez ad egyedi hangulatot ennek a kiadványnak, továbbá az, hogy felváltva ugyanazokat a témákat dolgozzák fel: egyszer optimista, egyszer pesszimista megközelítésb¿l. Ez a m¿ az eredetileg 2019-ben megjelent kötet 2022-es újrakiadása új borítóval és új versekkel kiegészítve. A kötetben több mint száz költemény található.
Az újrakiadás oka: A két író között akkoriban - amikor ezen a kiadványon dolgozni kezdtek - még csak barátság és szakmai tisztelet volt. Évekkel kés¿bb ebb¿l szerelem született, és 2022-ben, az ¿Alfa és ómega" kiadásának évében, februárban összeházasodtak.
Tehát a gy¿jtemény címe (melynek jelentése: a kezdet és a vég) a következ¿kre utal:
- A végletességre, a szerz¿k két ellentétes néz¿pontjára, ahonnan szemlélve ugyanazokról a témákról írtak verseket.
- Valamint arra, hogy a m¿ megírásakor még csak barátok voltak, melyb¿l kés¿bb házasság született, és ami által reményeik szerint az akkorinál egy szebb közös jöv¿ vár rájuk.

Brukervurderinger av Alfa és ómega



Finn lignende bøker
Boken Alfa és ómega finnes i følgende kategorier:

Gjør som tusenvis av andre bokelskere

Abonner på vårt nyhetsbrev og få rabatter og inspirasjon til din neste leseopplevelse.